Orvosaink, Asszisztenseink

Dr. Szécsi Erzsébet

Diplomámat 1981-ben szereztem Semmelweis Egyetemen. Magánrendelést Budapesten 1990-óta folytatok. 2000-től veszek részt a fogszakorvosok (rezidensek) képzésében. A SZÉ-DENT Kft-t 2005-ben alapítottuk. 2012-ban létrehoztam a CÉLPONTBAN AZ EGÉSZSÉG elnevezésű komplexumot a XVIII. kerület Üllői út 579. alatt. A komplexum bázisát a fogászati tevékenység jelenti, de szívesen adok teret egyéb preventív, gyógyító tevékenységnek, ha céljuk az egészség megőrzése, korai diagnózis felállítása.

Azon kevesek közé tartozom, akiknek munkájában gyerekkori álma valósult meg: A GYÓGYÍTÁS.

Szeretem azt a környezetet, amit munkahelyemként magam alakítottam olyanná, amiben jó lenni, így jó bemenni dolgozni, s így nem veszem észre, hogy fáraszt, unom, pedig a páciensek nagyon sokszínűek és tudják „darálni” az embert.

Szeretem a kreatív, manualitást igénylő feladatokat, de nagyon érdekel az elváltozások mélyebb oka, így a szájban lévő folyamatok belgyógyászati vonatkozása. Számomra a fogászat nem csak a fogpótlások gyártására fókuszál, hanem szeretem az száj egészét nézni, mely sok mindent elárul az életmódról s megannyi, háttérben zajló folyamatra hívja fel a figyelmet.

Ezeket az ismereteket szeretem az általános orvoslást művelő kollégákkal is megosztani, amit a Kerületi Orvos Napokon – ha van lehetőségem – meg is teszem.

Dr. László Nóémi

2013-ban végeztem a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvosi Karán. A hallgatói éveimet megelőzően 2 évig fogtechnikai képzésben vettem részt, mely előnyt nyújt a fogpótlások tervezésében és kivitelezésében. 2016-2018-ig Sárospatakon önálló vegyes (felnőtt és gyermek) fogorvosi praxist működtettem.

2018-tól a SZÉ-DENT Kft-nél kezdtem meg szakorvosi képzésemet fogpótlástan szakirányon. Az aktuális panaszok gyógyítása mellett fontos számomra a kommunikáció, hogy pácienseimmel megosszam a beavatkozások menetét. Igyekszem kellemes, nyugodt légkört teremteni, hogy betegeim elégedetten és szívesen térjenek vissza hozzám.

Asszisztenseink

Bereczki Zsuzsa

fogászati asszisztens

Karsai Nagy Krisztina

fogászati asszisztens