Foghúzás után – a legfontosabb tanácsok
A foghúzás nem tartozik a legkedveltebb témák közé, mégis muszáj róla beszélni, hiszen számos fontos dologra kell figyelni a beavatkozás után is. A legrosszabb rész egyértelműen maga a foghúzás folyamata, ilyenkor általában alig várjuk, hogy hazaérjünk a fogorvostól. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a foghúzás után is be kell tartanunk néhány fontos szabályt, amelyre általában orvosunk is felhívja a figyelmet.
Foghúzás után mit lehet enni?
Ilyenkor az egyik legfontosabb és egyben legkényesebb kérdés az étkezés. Figyeljünk arra, hogy az érzéstelenítő hatása alatt még egyáltalán ne fogyasszunk semmilyen ételt! Ha az érzéstelenítést elmúlt, akkor kezdhetünk el foglalkozni azzal, hogy mit lehet enni foghúzás után. Az első napokban érdemes inkább folyékony ételeket fogyasztani, amelyek kímélik a kihúzott fog helyén lévő sebet. Fontos, hogy ne legyen apró szemcsés, darabos, mert ezek könnyen bejutnak a sebhez. Fokozatosan a rágást igénylő ételeket is be lehet vezetni, az előbb említettek figyelembevételével, például grillezett húsokat, párolt zöldségeket, ezek nem irritálják a sebet.
A foghúzás utáni napok
Néhány nap elteltével a fájdalom csillapodik, a seb elkezd begyógyulni és szépen lassan visszatérhetünk a régi kerékvágásba. A foghúzást követően azonban nagyjából egy hétig még érdemes figyelni néhány dologra. A mozgást fokozatosan, egy hét elteltével kezdjük újra, addig kerüljük a megterhelő fizikai munkát, az edzést és a sportolást. A szauna és uszoda használata mellet a strandolás és a napozás sem javasolt.
Fájdalom enyhítése foghúzás után
Az, hogy a seb a foghúzás után mennyi ideig fáj, a foghúzás helyétől, nehézségétől, és egyéni tulajdonságoktól is függ. Egy bölcsességfog húzás például kimondottan fájdalmas lehet, legtöbbször fájdalomcsillapító szedése is javasolt. Egy sima foghúzás esetén is vehetünk be gyógyszert, valamint néhány napig érdemes félig ülő helyzetben aludni. Időnként hideg borogatást is tehetünk rá, valamint a tisztításra és az öblögetésre is fordítsunk hangsúlyt, persze mindezt óvatosan tegyük.
Gyakori kérdések
Meddig fáj a kihúzott fog helye?
A foghúzás utáni fájdalom általában 2-3 napig intenzív, ezt követően, viszont ezután a seb gyorsan elkezd gyógyulni. A fájdalom napról napra enyhülni kezd, teljesen általában 1-2 hét elteltével múlik el. A fájdalom erőssége és hossza a kihúzott fog és a seb állapotától, gyulladtságától is függ. Ha a fájdalom témájáról szeretne megtudni még többet, akkor javasoljuk olvassa el a LIGET-DENT Fogászat blogcikkét “Milyen lehet a fájdalom?” címmel!
Normális a foghúzás utáni vérzés?
A foghúzást követően tapasztalt vérzés teljesen normális. A vérzés elállításához az orvos általában gézlapot vagy tampont helyez a fogak közé, ami 15-30 percen belül enyhíti a seb vérzését. Ha fél óra elteltével is erős vérzés tapasztalható, akkor keressük fel a fogorvosunkat.
Foghúzás után láz?
Előfordulhat, főleg gyulladt fog esetében, hogy a foghúzás után láz vagy hőemelkedés lép fel. Ekkor a fájdalomcsillapító mellett lázcsillapítót is alkalmazhatunk, azonban ha ez nem enyhíti a tüneteket, akkor érdemes felkeresni a beavatkozást végrehajtó orvost.
Mi az a vérdugó?
A vérdugó a beavatkozást követően a fog helyén maradt seben alakul ki. A seb felületén található egy kis mélyedés, amelybe alvadt vér kerül, ezt nevezzük vérdugónak. A seb gyógyulásában fontos szerepe van, ezért piszkálni és szívogatni nem szabad.
Mennyi idő alatt gyógyul foghúzás után a seb?
A beavatkozás után a fájdalom fokozatosan enyhül, majd néhány nap elteltével teljesen elmúlik. A sebgyógyulás viszont ennél, hosszabb folyamat, akár hetekig is eltarthat. Azt, hogy a foghúzás után mennyi idő alatt gyógyul be az íny, befolyásolja a beavatkozás komplikáltsága is.
Foghúzás után szájvíz használata javasolt?
A foghúzást követően különösen fontos figyelni a szájhigiéniára, különben a keletkezett sebet könnyen érheti fertőzés. Ebben segíthetnek a különböző szájvizek, de nem mindegy, hogy milyet használunk. A patikákban lehet kapni külön fogászati beavatkozás utáni használatra javasolt készítményeket, ezeket érdemes alkalmazni.
Mikor lehet foghúzás után enni?
A foghúzást követően mindenképp meg kell várni, míg az érzéstelenítő hatása elmúlik. A beavatkozást követően általában két óra elteltével már lehet enni, viszont 24 óráig még kerülni kell a forró, rágást igénylő ételeket, a seb esetleges sérülése miatt.
Foghúzás után mit lehet enni?
A foghúzást követő néhány napban érdemes könnyen rágható, puha ételeket enni, de vigyáznunk kell, hogy ezek ne apró darabos ételek legyenek, amelyek irritálhatják a sebet és annak környékét. Az alábbi ételek fogyasztása javasolt például:
- Növényi joghurtok
- Levesek, krémlevesek
- Párolt zöldségek
- Saláták
- Grillezett húsok
Milyen ételeket érdemes kerülni a foghúzás után?
Legtöbben csak a megengedett ételekkel foglalkoznak, viszont fontos azt is tudni, hogy mi az, amit nem szabad enni foghúzás után. A kávé és az alkohol például kifejezetten kerülendő, mert értágító hatásuk hátráltatja a seb gyógyulását. A nyers, állati eredetű termékekkel is nagyon vigyázni kell, mert a bennük lévő baktériumok bejuthatnak a sebbe. A forró ételek szintén nem tesznek jót a sebnek vagy az esetleges gyulladásnak, ezért ezeket is érdemes kerülni.
Hogyan lehet gyorsítani a sebgyógyulást?
A seb gyógyulása önmagától is be fog következni, azonban néhány házi praktikával gyorsíthatjuk a folyamatot. Ilyen például a hideg borogatás, a rendszeres és óvatos tisztítás, vagy a fej megemelése alvás közben.
Keletkezhet vérömleny a beavatkozás után?
Igen, de általában nem igényel semmilyen beavatkozást, teljesen ártalmatlan. A foghúzás után keletkezett vérömleny igaz látható lehet kívülről is, de normális esetben pár nap alatt felszívódik.
Dohányzás foghúzás után?
A dohányzást egyébként is érdemes kerülni, de foghúzás után kimondottan tilos. A benne lévő káros anyagok, illetve a folytonos szívó mozdulatok nagyban hátráltatják a sebgyógyulást.
Foghúzás után kávé?
Ugyanúgy, mint a dohányzás foghúzás után, a kávé fogyasztása is tiltólistán szerepel ilyenkor. A kávét minimum 6 óráig, de ideális esetben egy hétig, a seb teljes gyógyulásáig kerülni kell, mert vérbőséget okoz.
Miben tudunk segíteni?
Ha sajnos aktuális lenne a foghúzás, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot, rövid határidővel tudunk időpontot biztosítani, hogy megoldjuk empatikus kollégáinkkal a problémáját!